Nocturnal blogja
|
| Megnyitotta: |
Nocturnal |
| Elindult: |
2006. Jan. 25, 16:15 |
| Publikus: |
igen |
|
A fantázia csodákra képes. Elmerülni benne, mosolyogni, képzelődni, és mindezt megjegyezni. Jó szórakozás, kellően pszicho-addiktaknak még akár önismeret céljából is jó.
Egyszer az jutott eszembe, mi lenne, ha reggel félig nyitott szemmel tántorogván az ágyból a friss levegőt kínáló ablak felé, azt látnám, hogy egy magas, vékony, nagyjából nőnemű, furcsa szerzet szundikál a fotelemben. De persze nem akarna rám ijeszteni, hiszen ő pont látogatóba jött, kíváncsi arra, ki ez a furcsa, nagyjából hímnemű, furcsa szerzet, aki ágyban alszik egy ilyen nagy, szögletes ház egyik sufnijában. Ezért csak elmosolyodna, finoman nyújtózna, és...
Mit csinálna? |
Hozzászólások
Metro BP, 2006-09-04
-------------------------------
A fekete tea is egészséges
A fekete tea a fogszuvasodás megelőzésében is segít
Sokat hallani a zöld tea jótékony hatásáról, de a tudósok a fekete teáról is mind több kedvező egészségvédő hatást muatnak ki. Egy rotterdami tanulmány arra mutatott rá, hogy azok között, akiknél a teafogyasztás meghaladta a napi 3.75 dl-t, jóval kevesebb szívinfarktus, szív- és érrendszeri betegség fodult elő, mint azoknál, akik keveset vagy egyáltalán nem fogyasztottak. A fekete tea kedvező hatású lehet a daganatos betegségek megelőzésében is.
Egereken és patkányokon végzett vizsgálatok szerint fekete teával is ki lehetett védeni vagy hátráltatni a tüdőrák kialakulását. A teák ugyanis antioxidáns hatásukkal csökkentik az úgynevezett oxidatív stresszt, amely főleg dohányzóknál fordul elő. |
Hozzászólások
| Ahogy sétáltam ma hazafelé, és éppen azon elmélkedtem, vajon a 06081KM programját hogyan kell módosítani ahhoz, hogy 0608M legyen belőle, mégpedig tömeges, csattanásra lettem figyelmes. Megfordultam, és láttam, amint egy madár tehetetlenül hull alá a villanydrótról. Odamentem, nyitott szeme lassan húzódott össze; még pihegett, de csőrén lassan csorgott ki a vér. Szegény. Máshol százával ülnek a madarak a vezetékeken. Pesten ez nem megy. :( |
Hozzászólások
Ezt a bejegyzést egy zene ihlette. Most hallgatom egyfolytában.... ötödszörre? :) "kék eget..."
---------------------------------
[...]
Dombok felett, felhők alatt
Repít a messzeségbe,
Élvezd hát amíg tart.
??lmodj magadnak álmokat,
??lmodj magadnak szárnyakat
Látod a távolt s a titkokat,
Hallgasd a hangot ahogy hívogat,
??lmodj magadnak álmokat,
??lmodj magadnak szárnyakat.
(és kék eget, és fényeket)
Dombok felett, felhők alatt
Repít a messzeségbe,
Élvezd hát amíg tart.
[...]
---------------------------------
Draft - Dombok felett. Amikor először hallottam (egészen pontosan kétszer), nem is tudtam, hogy ez a címe. 1999-et írtunk még, amikor a Rádió1 még valami egészen más volt, és többek között Freeetime is volt rajta. Kühl, Budai, meg a többiek. Én meg ilyenkor mindig lefeküdtem az ágyba, bedugtam a kis, kényelmetlen fülhallgatót a fejembe meg a rádióba, és hallgattam. Nem tudom, miért volt az jó nekem, de tetszett. Biztos a törzsi időkből bennünk maradt lüktetés. :D (Akkortájt tudniillik leginkább popzenén, de még inkább a saját zongorázásomon éltem ki magam.)
Sokszor el is aludtam rajt', elvégre szombat esténként volt, 22 és 24 óra között. Olyankor meg az ember fáradt. (Még nem volt számítógépem, hogy hozzászokjak az iccakázáshoz.) Néha fel is ébredtem közben. Az egyik ilyen felébredés viszont nagyon szíven ütött. Finom kis zene volt, olyan nagyon túlvilági érzést keltett bennem, és közben egy női hang folyton azt suttogta, hogy álmodjak magamnak kék eget, fényeket.. Sokkal jobb zene volt, mint az összes többi, ebben volt valami, ami úgy kifejezetten megfogott.
Innentől kezdve azért hallgattam Freeetime-ot, hogy még egyszer halljam ezt a zenét. Mindhiába. Aztán eljött a szilveszter, és volt egy Millennium Dance buli, amit a Rádió1 élőben közvetített, alias Freeetime kifulladásig. Elszántan meghallgattam. El is aludtam, de aztán egyszer megint felébredtem, és már megint erről a kék égről suttogtak nekem. Én pedig már megint odáig voltam meg vissza.
Ezt követően eltelt két év, és én mondhatni teljesen megfeledkeztem minderről. Persze a hatás nem maradt el, mert noha a Freeetime-ról leszoktam - továbbra sem tetszett igazán -, egyéb dolgokban azért eléggé összekapartam magam. Nagy változások értek, végre elkezdtem haverokkal is foglalkozni, hála Tisznek és jó néhány barátjának.
2001-ben lett netünk. Na, onnantól kezdve.... :) freee.hu, fórumozás, olvasgatás, ami csak belefért. Itt-ott keresgéltem is zenéket, hallgattam is őket, és egyszer a kezem ügyébe akadt egy olyan, hogy Draft - Dombok felett. Mégpedig nem is az eredeti, hanem egy úgynevezett Liquid mix. Kíváncsian hallgattam bele, de fél perc után már eltűntem a szédülés forgatagában.
Ajánlom mindenkinek ezt az élményt. |
Hozzászólások
Karácsonyi finomságok tea. The Future Sound of London - Cascade EP. Sötét világban narancs-barna fényfoltok, áthúzott sorok. Egy korty, és egy elégedett csettintés, előtte egy kupac narancshéj. Egy fáradt, merengő arc, mögötte kósza gondolatok. Este 10 óra 5 perc és egynéhány másodperc.
Ez az arc fél 12 tájban, hozzávetőlegesen 165 centiméterre a földtől, ritmusos hullámzásban haladt előre. Nem gondolkozott. Megtette helyette más. Az arc egyszerűen csak fázott, de hiába, mert ezzel nem változott meg semmi. Eltakart, befedett egy agyat, amelynek fogaskerekeit a kétely motorja forgatta, és amely emiatt olyan gyors mozgásra ösztökélt két darab, alapvetően Z betűhöz hasonlító emberi szervet, hogy egy kis fázás ezen a mozgáson semmit sem változtathatott.
Ugye, milyen erőltetett ez az írás? Jópofa akar lenni, de ihlet híján egyáltalán nem az, sőt. Túlságosan a tárgyra koncentrálok. Na. :)
Három és feledik évéhez közeledik a teaház, és ezzel a Zsuzsival való ismeretségünk is. A maga módján mulatságos, hogy miután beléptem a teaházba, az első dolgom az volt, hogy meg akartam ismerkedni ezzel a valakivel. Kitartó lélek voltam, elvégre képet sosem kaptam, illetőleg addig nem, amíg be nem következett az első teatali 2002. október 22-én. Másnap is volt egy, de az kettesben, másvalakivel, és annak külön története van. Nem ide tartozik.
Eltelt még két hónap, és eljött a karácsony. Találkozni akartam Zsuzsival, végül meg is engedte - karácsonyi vásárra mentünk. Három nappal később ismét találkoztunk, és Zsuzsi felpakolt könyvekkel. Végtelen történet, Egymás szemében, és még két könyv - a lényeg.
Az egyik könyvben Havas Henrik interjúvolt meg nőket - olyan nőket, akik megcsalták a férjüket. Az a jó ebben a könyvben, hogy teljesen érthetően és világosan az ember szeme elé tárja a házasság, illetőleg úgy általában a monogámia legnagyobb problémáját. Mielőtt továbbmennék, annyit hozzáfűzök: szerintem az, amikor házastársak elválnak, azon túl, hogy sokkal becsületesebb dolog, mint titokban kéjelegni, szintén a házasságtörés nagy-nagy kalapjába tartozik. Ebből a szempontból legalábbis. Az interjúalanyok, akik szinte kivétel nélkül a kedvesen "érett nőknek" nevezett csoportba tartoztak, általában a következőt mondták: "szeretem a férjemet, nem akarok elválni tőle, összetart sok minden, az emlékek, a gyerekek; ugyanakkor, be kell vallani, húsz év alatt nagyon rá lehet unni egy faszra (sic!), így aztán mondhatni természetes volt, hogy noha először felébredt bennem, hogy nem kéne, ezt nem szabad, végül egész könnyen beledőltem annak az idegen férfinak a karjaiba, és nem hiába: csodálatos élmény volt". Egyszóval, mind arra mutattak rá, hogy a házasságkötéssel sokszor az ember egy mézeskalács-falú börtönt vállal, amit idővel meg is un. Noha ebben a könyvben csak 20 nő szerepelt abból a hozzávetőlegesen 4 millióból, aki Magyarországon él, és erről több-kevesebb véleménye van, figyelemfelkeltő. Vajon a kulturális okokat félretéve hasznos intézmény-e a házasság?
A másik könyv egy férfi önéletrajza volt. Ez a férfi meglátott egy lányt, megkedvelte, de a sors két külön útra vitte őke; aztán egészen véletlenül még egyszer összetalálkoztak, és onnantól kezdve nem váltak el, végül alaposan egymásba is szerettek. Érdekes elveik voltak, nem annyira alapjaiban, mint kibontakozott állapotukban, bennem inkább a nőé maradt meg, aki állandóan a saját szabadságát hangsúlyozta: "a szerelem nem kötelék, egy kapcsolat egyik percről a másikra megszakadhat, így tehát nem jelent semmit". Ez persze az idő folyamán megváltozott, mert amikor beleszeretett a férfiba, uralkodni akart rajta, tehát azért mégsem volt annyira szabadság. :) Eltekintve a részletektől, a legfontosabb mondanivalója ennek a könyvnek számomra az volt, hogy egy párkapcsolat akkor igazán helyénvaló, ha a felek szabad akaratukból tartanak ki a párjuk mellett. Nyilván, ha a kapcsolat valamely fél számára gyümölcsöző, akkor ő annak fenntartásában érdekelt. Mindez akkor izgalmas, amikor a másik fél éppen távozni készül - mit tegyen a szenvedő fél? Hagyja távozni, vagy küzdjön, győzze meg a másikat? És aki elmegy, miért megy el? Nem jó neki, vagy valami másért? Kíváncsi?
Picivel több, mint egy évvel ezelőtt beszélgettem valakivel. Akkortájt lépett ki egy jó másfél éves kapcsolatból. Megkérdeztem, miért. Az érvei között (bár nem ez volt a legfontosabb) megjelent, hogy ő még fiatal, és még élni szeretne. Bulizni, habzsolni, majszolni az élet vattacukrát. Nem harminc évesen akar rájönni, hogy ő még nem is élt. Aki gonosz akar lenni, azt mondaná, hogy szerinte az első tíz csak arra való, hogy eldobd, mint a cigarettacsikket, de az ember nem cigarettacsikk. De ez talán demagógia, csúsztatás. Egyrészt, mert amíg a cigarettát nem szívtuk el, nem csikk. Másrészt, mert a nő nem cigaretta, hanem pipa: újra és újra fel lehet őket tölteni. Aki fel tudja tölteni, az megérdemli, hogy elszívja, és persze közben töltögesse. Harmadrészt, mert amíg nem próbáltad ki a kubai szivart, nem tudhatod, hogy a Marlboróból nem fogsz-e egyszer nagyon kiábrándulni. Ha az ember rögtön az első nő (vagy éppen férfi) mellett leteszi a voksot, azt nagyon becsüli a kultúránk, de az az ember talán keveset tapasztalt. Lehet, hogy az lesz belőle, mint Havas Henrik interjúalanyaiból: elégedetlen negyvenes.
Ma, 10 óra 31 perckor leültem egy műanyag székre. Drapp szék volt. Mellettem törökülésben ült egy Lány. Piros volt az arca. Ismerős arc, ilyet már láttam egyszer, lassan már másfél éve annak. Egy zavart lányarcot láttam, aki nem tudta, mit, hogyan. A feltűnő hasonlóság a 2004. július 22-i, délután 3 órai találkozóval rövid reménykedés után egyértelművé tette a számomra, mi következik. Tévedtem. Kaptam még egy csókot, sok ölelést, és egy hosszú kézfogást. Mindemellett megtudtam, hogy ez a Lány nagy zavarban van, mert szerelmes is, meg nem is, egészen pontosan adott egy másik fiú, aki megtetszett a Lánynak, és ez azért nem jó, mert ha megtetszett, akkor a szerelem páncélján lyukak éktelenkednek. Miután a Lány ezt elmondta, zavarba jött. Zavarba jött, mert én ezt elfogadtam. Nem ezt várta; sokkal inkább egy kis féltékenységet, örömöt vagy bánatot, isten tudja, mit. Elmondtam Neki, hogy ?? egy önálló ember, egy önálló lény, aki szabad, még akkor is, ha van (vagy volt) egy párja. Ha úgy érzi, mennie kell, elmehet; ha úgy érzi, maradnia kell, maradhat. Én szeretem ??t, és ez egyben azt is jelenti, hogy mindig és mindenkor a legjobbat szeretném neki. Nem a foglyom, vagy a tulajdonom, és ezért, noha nem szeretném, hogy elváljunk, nem marasztalhatom.
Szerencsére ez a szerelmi "háromszög" kissé hiányos, egy éle hiányzik, mert nem ismerem a konkurenciát. Jobb így... legalább nincs bennem gyűlölettel vegyes keserűség egy olyan valaki irányában, aki kevés dologról tehet.
Kíváncsi vagyok, hogy amennyiben elhagy Eszter, milyenek lesznek az első randevúi, hónapjai. Nekem részben nagyon mulatságosak, másrészt zavarteljesek szoktak lenni, mégpedig azért, mert olyankor még él bennem több-kevesebb emlék az előző kapcsolatból. Történt egyszer, valamikor még tavasszal, hogy nagyon viszketett Eszter szeme, és állandóan vakarta, illetőleg gyúrta. Egyszer, miután három mondatot váltottam előző szerelmemmel, Gabóval, megfordultam, és kitört belőlem az ejnye: "Gabó!". Szerencsére nem sértődés lett belőle, hanem negyed órás fetrengés a nevetéstől. Pedig Gabót csak 3 (+1) hónapig szerettem, szerethettem, Esztert viszont tizenháromig.
Ui: (Zsuzsitól)
Havas Henrik - Szeretők
Richard Bach - Híd az örökkévalóságon át |
Hozzászólások
Blogot írni divat. Nagy divat. Ki ezért, ki azért ír: van, aki pusztán önkifejez, van, aki blogjában vezeti le a feszültséget, van, akinek ez a munkája része (például mert programozó), van, aki magának ír, és van, aki teherautó. Sokszor rámjött már, hogy el kéne kezdeni irkálni: divatból, azaz mert a többieknek is van; azért, hogy írjak, hogy megmutassam magam a világnak, azért, hogy leírjam bizonyos tapasztalataimat (most éppen a Delphi ez a terület), hogy a mindig születő ifjúság okulhasson belőle.. a barátaimnak, haverjaimnak még sosem akartam írni. De mivel mindig csak az egyik vagy a másik indok jelent meg bennem, mindig elutasítottam azzal, hogy "ezért minek?". Az előbb azonban zuhanyoztam, és mint már sok-sok éve, ismét fél órát. (Egyesek szerint tönkre fog tőle menni a bőröm - akkor tönkremegy, javíthatatlanul makacs, buta és önfejű vagyok.) Rájöttem, hogy nagyon elhanyagolok mindenkit. Ebből pedig egyenesen következett, hogy írni kéne. Tehát: írok. Nektek. Neked. És persze magamnak.
Kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ebből: őszinte leszek, vagy titkolózó, a lényeget elhallgató; tömör, vagy fecsegő; hasznos, vagy haszontalan. Elkezdtem, az idő pedig majd meghozza a választ. Kíváncsi vagyok arra is, hogy mi kerül majd ebbe a kis privát történelemkönyvecskébe, aminek ez a második bekezdése. Remélem, nem leszek blog[n+1], bár erre nagy az esély, úgyhogy ezennel megpályázom a blog[n+k] becsületes címét.
Tegnap este csapás ért: egy Lány azt mondta nekem, hogy gondolkodni szeretne, sokat. Ez a Lány tegnap estig szívem legédesebb csücskében lakott, néha ficánkolt, máskor olvasott, vagy aludt. Tegnap feltörte az ajtót, és elszaladt - most csak a még nagyon forró helye van ott, amely visszavárja.
Ez a menekülés elindított bennem néhány igen magvas gondolatot. Legelőször azt, hogy nekem most le kell ülnöm. Másodszor azt, hogy jé. Harmadszor, hogy ilyen nincs. Negyedszer, hogy ezt jól elrontottam. Azért, mert belekényelmesedtem a helyzetembe, hogy nekem van egy Kedvesem, akit szeretek, és aki viszontszeret, és ez így jó. Ez talán nem akkora bűn, elvégre a Biblia szerint Isten is elkövette a hetedik naptól kezdve, de ha utána ?? is ráfázott, és elkanászodott az emberiség, hát én miért úsznám meg? Ötödször, felidéződött bennem, hogy mennyire utálok szegény lenni, mert most (sem), hogy benne vagyok a pácban (lassú tűzön, bográcsban), nem tudom elhívni egy kedves vacsorára (mondjuk egy hét múlva), ahol csendesen elbeszélgetünk arról, hogy melyikünk miben volt, van és lesz bolond annyira, hogy az már idegesítő. Vagy esetleg nem az, csak a vizsgák teszik. Hatodszorra, hogy fel kéne mennem a trefire. (Megtettem.) Rájöttem arra, amire már nagyon sokszor: borzasztóan elhanyagolom az összes barátomat. Jó fél évvel ezelőtt, amikor PiciCsillagka még naponta megfordult a #teahaz-ban, egyszer beszélgettem vele arról, hogy a barátja, Péter hogyan változott meg kapcsolatuk első másfél éve alatt: befordult. Ugyanezt már én is elkezdtem felfedezni magamon jó negyed évvel ezelőtt. És arra gondoltam, nem jó ez így. Nem jó, hogy senkivel sem törődök annyit, amennyit megérdemelne: Mátéval, Gyuszival, Dórival, Gabóval, a teaházzal, vagy éppen kedves levelezőpajtásaimmal, Mirtillel, Veronikával, Alexandrával, és még ki tudja, hány emberrel.
Végiggondoltam mindezeket, miközben folyt a víz, és úgy döntöttem, belekezdek. Leveleket írok a
nagyvilágnak, de nem mindenkinek, hanem azoknak, akik valamilyen értelemben a barátaim. Nektek. És közöttük: Neked. |
Hozzászólások
|
