Nocturnal blogja

V

Írta: Nocturnal (2006. Jan. 26, 23:20)

Karácsonyi finomságok tea. The Future Sound of London - Cascade EP. Sötét világban narancs-barna fényfoltok, áthúzott sorok. Egy korty, és egy elégedett csettintés, előtte egy kupac narancshéj. Egy fáradt, merengő arc, mögötte kósza gondolatok. Este 10 óra 5 perc és egynéhány másodperc.

Ez az arc fél 12 tájban, hozzávetőlegesen 165 centiméterre a földtől, ritmusos hullámzásban haladt előre. Nem gondolkozott. Megtette helyette más. Az arc egyszerűen csak fázott, de hiába, mert ezzel nem változott meg semmi. Eltakart, befedett egy agyat, amelynek fogaskerekeit a kétely motorja forgatta, és amely emiatt olyan gyors mozgásra ösztökélt két darab, alapvetően Z betűhöz hasonlító emberi szervet, hogy egy kis fázás ezen a mozgáson semmit sem változtathatott.

Ugye, milyen erőltetett ez az írás? Jópofa akar lenni, de ihlet híján egyáltalán nem az, sőt. Túlságosan a tárgyra koncentrálok. Na. :)

Három és feledik évéhez közeledik a teaház, és ezzel a Zsuzsival való ismeretségünk is. A maga módján mulatságos, hogy miután beléptem a teaházba, az első dolgom az volt, hogy meg akartam ismerkedni ezzel a valakivel. Kitartó lélek voltam, elvégre képet sosem kaptam, illetőleg addig nem, amíg be nem következett az első teatali 2002. október 22-én. Másnap is volt egy, de az kettesben, másvalakivel, és annak külön története van. Nem ide tartozik.

Eltelt még két hónap, és eljött a karácsony. Találkozni akartam Zsuzsival, végül meg is engedte - karácsonyi vásárra mentünk. Három nappal később ismét találkoztunk, és Zsuzsi felpakolt könyvekkel. Végtelen történet, Egymás szemében, és még két könyv - a lényeg.

Az egyik könyvben Havas Henrik interjúvolt meg nőket - olyan nőket, akik megcsalták a férjüket. Az a jó ebben a könyvben, hogy teljesen érthetően és világosan az ember szeme elé tárja a házasság, illetőleg úgy általában a monogámia legnagyobb problémáját. Mielőtt továbbmennék, annyit hozzáfűzök: szerintem az, amikor házastársak elválnak, azon túl, hogy sokkal becsületesebb dolog, mint titokban kéjelegni, szintén a házasságtörés nagy-nagy kalapjába tartozik. Ebből a szempontból legalábbis. Az interjúalanyok, akik szinte kivétel nélkül a kedvesen "érett nőknek" nevezett csoportba tartoztak, általában a következőt mondták: "szeretem a férjemet, nem akarok elválni tőle, összetart sok minden, az emlékek, a gyerekek; ugyanakkor, be kell vallani, húsz év alatt nagyon rá lehet unni egy faszra (sic!), így aztán mondhatni természetes volt, hogy noha először felébredt bennem, hogy nem kéne, ezt nem szabad, végül egész könnyen beledőltem annak az idegen férfinak a karjaiba, és nem hiába: csodálatos élmény volt". Egyszóval, mind arra mutattak rá, hogy a házasságkötéssel sokszor az ember egy mézeskalács-falú börtönt vállal, amit idővel meg is un. Noha ebben a könyvben csak 20 nő szerepelt abból a hozzávetőlegesen 4 millióból, aki Magyarországon él, és erről több-kevesebb véleménye van, figyelemfelkeltő. Vajon a kulturális okokat félretéve hasznos intézmény-e a házasság?

A másik könyv egy férfi önéletrajza volt. Ez a férfi meglátott egy lányt, megkedvelte, de a sors két külön útra vitte őke; aztán egészen véletlenül még egyszer összetalálkoztak, és onnantól kezdve nem váltak el, végül alaposan egymásba is szerettek. Érdekes elveik voltak, nem annyira alapjaiban, mint kibontakozott állapotukban, bennem inkább a nőé maradt meg, aki állandóan a saját szabadságát hangsúlyozta: "a szerelem nem kötelék, egy kapcsolat egyik percről a másikra megszakadhat, így tehát nem jelent semmit". Ez persze az idő folyamán megváltozott, mert amikor beleszeretett a férfiba, uralkodni akart rajta, tehát azért mégsem volt annyira szabadság. :) Eltekintve a részletektől, a legfontosabb mondanivalója ennek a könyvnek számomra az volt, hogy egy párkapcsolat akkor igazán helyénvaló, ha a felek szabad akaratukból tartanak ki a párjuk mellett. Nyilván, ha a kapcsolat valamely fél számára gyümölcsöző, akkor ő annak fenntartásában érdekelt. Mindez akkor izgalmas, amikor a másik fél éppen távozni készül - mit tegyen a szenvedő fél? Hagyja távozni, vagy küzdjön, győzze meg a másikat? És aki elmegy, miért megy el? Nem jó neki, vagy valami másért? Kíváncsi?

Picivel több, mint egy évvel ezelőtt beszélgettem valakivel. Akkortájt lépett ki egy jó másfél éves kapcsolatból. Megkérdeztem, miért. Az érvei között (bár nem ez volt a legfontosabb) megjelent, hogy ő még fiatal, és még élni szeretne. Bulizni, habzsolni, majszolni az élet vattacukrát. Nem harminc évesen akar rájönni, hogy ő még nem is élt. Aki gonosz akar lenni, azt mondaná, hogy szerinte az első tíz csak arra való, hogy eldobd, mint a cigarettacsikket, de az ember nem cigarettacsikk. De ez talán demagógia, csúsztatás. Egyrészt, mert amíg a cigarettát nem szívtuk el, nem csikk. Másrészt, mert a nő nem cigaretta, hanem pipa: újra és újra fel lehet őket tölteni. Aki fel tudja tölteni, az megérdemli, hogy elszívja, és persze közben töltögesse. Harmadrészt, mert amíg nem próbáltad ki a kubai szivart, nem tudhatod, hogy a Marlboróból nem fogsz-e egyszer nagyon kiábrándulni. Ha az ember rögtön az első nő (vagy éppen férfi) mellett leteszi a voksot, azt nagyon becsüli a kultúránk, de az az ember talán keveset tapasztalt. Lehet, hogy az lesz belőle, mint Havas Henrik interjúalanyaiból: elégedetlen negyvenes.

Ma, 10 óra 31 perckor leültem egy műanyag székre. Drapp szék volt. Mellettem törökülésben ült egy Lány. Piros volt az arca. Ismerős arc, ilyet már láttam egyszer, lassan már másfél éve annak. Egy zavart lányarcot láttam, aki nem tudta, mit, hogyan. A feltűnő hasonlóság a 2004. július 22-i, délután 3 órai találkozóval rövid reménykedés után egyértelművé tette a számomra, mi következik. Tévedtem. Kaptam még egy csókot, sok ölelést, és egy hosszú kézfogást. Mindemellett megtudtam, hogy ez a Lány nagy zavarban van, mert szerelmes is, meg nem is, egészen pontosan adott egy másik fiú, aki megtetszett a Lánynak, és ez azért nem jó, mert ha megtetszett, akkor a szerelem páncélján lyukak éktelenkednek. Miután a Lány ezt elmondta, zavarba jött. Zavarba jött, mert én ezt elfogadtam. Nem ezt várta; sokkal inkább egy kis féltékenységet, örömöt vagy bánatot, isten tudja, mit. Elmondtam Neki, hogy ?? egy önálló ember, egy önálló lény, aki szabad, még akkor is, ha van (vagy volt) egy párja. Ha úgy érzi, mennie kell, elmehet; ha úgy érzi, maradnia kell, maradhat. Én szeretem ??t, és ez egyben azt is jelenti, hogy mindig és mindenkor a legjobbat szeretném neki. Nem a foglyom, vagy a tulajdonom, és ezért, noha nem szeretném, hogy elváljunk, nem marasztalhatom.

Szerencsére ez a szerelmi "háromszög" kissé hiányos, egy éle hiányzik, mert nem ismerem a konkurenciát. Jobb így... legalább nincs bennem gyűlölettel vegyes keserűség egy olyan valaki irányában, aki kevés dologról tehet.

Kíváncsi vagyok, hogy amennyiben elhagy Eszter, milyenek lesznek az első randevúi, hónapjai. Nekem részben nagyon mulatságosak, másrészt zavarteljesek szoktak lenni, mégpedig azért, mert olyankor még él bennem több-kevesebb emlék az előző kapcsolatból. Történt egyszer, valamikor még tavasszal, hogy nagyon viszketett Eszter szeme, és állandóan vakarta, illetőleg gyúrta. Egyszer, miután három mondatot váltottam előző szerelmemmel, Gabóval, megfordultam, és kitört belőlem az ejnye: "Gabó!". Szerencsére nem sértődés lett belőle, hanem negyed órás fetrengés a nevetéstől. Pedig Gabót csak 3 (+1) hónapig szerettem, szerethettem, Esztert viszont tizenháromig.

Ui: (Zsuzsitól)
Havas Henrik - Szeretők
Richard Bach - Híd az örökkévalóságon át

Hozzászólások

Nincs még hozzászólás.